league of super-pets

Előzetesen a DC házi kedvenceiről szóló League of Super-Pets

Elsődleges

Októberben rendezték meg a 2021-es DC Fandome-ot, ahol a képregénykiadóval kapcsolatos filmekről és sorozatokról osztottak meg fejleményeket. Itt az animációs produkciók is képviselték magukat. A Young Justice: Phantoms aznapi premierjét beharangozó előzetes mellett bemutatták a DC szuperhőskedvenceiről szóló film, a DC League of Super-Pets teaserét, valamint kiderült, hogy játékot is kap.

1955-ben Otto Binder és Curt Swan úgy gondolták, hogy az akkoriban fiatal, Superboy néven futó Supermannek szüksége lenne egy saját kedvencre, akinek szintén vannak képességei. Így jött létre Krypto, a szuperkutya, aki maga is a Kripton bolygóról származott és akit eredetileg egyszámos karakternek szántak.

Aztán a kutyus népszerűbb lett ennél, a képregényeken túl számos sorozatban visszaköszönve, 2005-ben pedig egy saját, 32 részt megélt műsort is kapott Krypto, a szuperkutya címmel, amely itthon a Boomerangon futott. Most azonban megtörténik a karakter mozifilmes debütálása is, amiben más hősök házi kedvencével fog össze és alkot saját csapatot.

Ez lesz a DC League of Super-Pets, amelyet a LEGO Batman: A film társírója és a Netflixes Zöld sonka és zöld tojás-sorozat alkotója, Jared Stern rendez a Pen Zero, a félállású szuperhős alkotójával, Sam Lelvine-nal közösen. A forgatókönyvet szintén Stern hozta össze a Lego Batmanan is vele dolgozó John Whittington segítségével, Krypto szerepét pedig a mostanában Hollywood legkeresettebb színészének számító Dwayne Johnson kapta. Tavaly már érkezett egy beharangozó videó, amelyben Krypto kinézetét is leleplezték, most azonban egy rendes teasert kaptunk, részleteket mutatva a filmből.

Krypto egyik társa lesz a filmben Batman vadászkutyája, Ace is, kettejük közt pedig meglesz a gazdáik közti ellentét is. Ace hangját Kevin Hart adja, akivel nem idegen Dwayne-nel együtt dolgozni, hiszen a Jumanji-filmek mellett a Központi hírszerzés című vígjátékot is együtt hozták össze. Ellenségük Superman fő ellenlábasa, a Marc Maron (GLOW, Majdnem híres, Csőrös Harvey) által megszólaltatott Lex Luthor lesz, rajtuk kívül pedig a stáb része még Kate McKinnon (Saturday Night Live, a 2016-os Szellemirtók), John Krasinski (Hang nélkül, A hivatal, Jack Ryan), Diego Luna (Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet, Az élet könyve), Jameela Jamil (Star Trek: Prodigy, a 2017-es Kacsamesék, Jurassic Work: Krétakori tábor) és még maga John Wick és Neo, azaz Keanue Reeves is szerepet kapott.

Ráadásul az is kiderült, hogy a film egy kísérő játékot is fog kapni DC League of Super-Pets: The Adventures of Krypto and Ace címen. Ez egy úgynevezett on-rail shooter lesz, amelyben Kryptót vagy Ace-t irányítva kell harcolnunk és megvédenünk Metropolis állatvilágát. A játékot az Outright Games és a PHL Collective készíti, akiknek köszönhetünk pozitívan fogadott (Transformers Battlegrounds) és rosszul sikerült (The Addams Family: Mansion Mayhem) licenszelt játékot is.

A DC League of Super-Pets film premierje 2022. május 20-án lesz az Egyesült Államokban. A játék szintén 2022 tavaszán érkezik PS4-re, Xbox One-ra, Nintendo Switchre és PC-re.
Tags: , ,
You might also like:
Like this article? Share with your friends!

Read also:

Menü