all star brawl

Verekedős játékban csapnak össze a Nickelodeon karakterei

Elsődleges

Idén ősszel a Nickelodeon összecsődíti népszerű sorozatai szereplőit, hogy egy verekedős játékban csapjanak össze egymással. Érkezik a Nickelodeon All-Star Brawl, amelyben nem csak szokványos karakterek kaptak helyt.

Nem idegen a Nickelodeon számára, hogy fogja több közkedvelt sorozata szereplőit, és egy videojáték formájában engedi őket össze. Ezek többsége általában vagy közös kaland, ahol a karakterek összedolgoznak (Nicktoons Unite!, Nicktoons: Attack of the Toybots), vagy versenyzős játék (Nicktoons Nitro, Nickelodeon Kart Racers). A verekedős játékok sem idegenek tőlük, 2009-ben ugyanis a nick.com-on megjelentették az először Jingle Brawl, majd később Super Brawl névre keresztelt böngészős játékot. Ennek elég nagy sikere is lett, így végül négy folytatást is kapott, valamint 2019 márciusában egy telefonos változatot is Super Brawl Universe címen.

Azonban most eljött az idő, hogy a szereplőket egy PC-re és konzolokra megjelenő videojátékban eresszék össze, ez lesz a Nickelodeon All-Star Brawl. A Unity-ban készülő játék előzetese a semmiből tűnt fel, a videó alapján pedig a Nintendo Super Smash Bros. szériájához hasonló játékmenetet kapunk. A programban online vagy lokálisan küzdhetünk meg társainkkal 20 különböző, a Nickelodeon sorozatai által ihletett pályán, a cél pedig hogy minél többször üssük ki ellenfeleinket a pályáról.

A választható karakterek közt olyan ismertebb szereplők vannak Spongyabob, Patrik és Szandi mellett, mint Leonardo és Michaelangelo a Tini Nindzsa Teknőcökből, Helga a Hé, Arnold!-ból, Lincoln és Lucy A Lármás családból, Pálcika a Jaj, a szörnyek!-ből, Danny Phantom és az itthon be nem mutatott Invader Zim címszereplője. Azonban olyan nem éppen várt karaktereket is lelepleztek, mint Powdered Toast Man (Piritósember) a Ren és Stimpyből, Reptar a Fecsegő tipegőkből és Nigel Thornberry A Thornberry családból.

A játék persze még több karaktert fog tartalmazni, akiknek a leleplezését későbbre tervezik. Később azonban kiszivárgott a játék Nintendo Switch-es változatának borítóképe, amin a karakterek csupán árnyékként látszanak, és köztük néhány újat is fel lehet fedezni. A karakterek sziluettjei közül ki lehet például venni Korrát a Korra legendájából, valamint MacsEbet és magát Rent és Stimpyt is.

A játékot a costa rica-i Fair Play Labs (G.I. Joe: Operation Blackout) közreműködésével a svéd Ludocity fejleszti, akiknek nem ismeretlen a verekedős játékok világa. Ők fejlesztették a 2018-ban korai hozzáférésben kiadott, azóta már teljesen megjelent Slap City-t, ami szintén a Super Smash Bros. mechanikáit veszi alapul és ami a Steamen rendkívül pozitív értékeléseket kapott.

Az amerikai forgalmazást a GameMill Entertainment végzi, akiknek épp úgy köszönhetünk jól fogadott (Nickelodeon Kart Racers 2, Cobra Kai, Goosebumps: The Game) és eléggé gyatra (Big Hero 6: Battle In The Bay, Cartoon Network: Battle Crashers) licenszelt játékokat is. (Ráadásul többek közt ők voltak azok, akik anno kiadták a félkésznek is épphogy nevezhető, kultikusan borzalmasnak titulált Big Rigs: Over the Road Racinget is.)

A Nickelodeon All-Star Brawl 2021 őszén jelenik meg PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Nintendo Switchre, valamint Xbox Series X-re és S-re.
Tags: , , , , ,
You might also like:
Like this article? Share with your friends!

Read also:

Menü