addams

Nyaralni indul a galád család: itt az Addams Family 2 előzetese

Elsődleges

Idén ősszel Addamsék újra visszatérnek a mozivásznakra, hogy egy családi kirándulás során kapcsolódjanak ki. Érkezik az Addams Family 2, amely most megkapta első előzetesét.

Két éve történt, hogy az MGM újra mozikba küldte a horrorisztikus és különc, de szeretnivaló Addams családot, ezúttal animációs film formájában. A 2019-es Addams Family – A galád családot a Virsliparti rendezőpárosa, Greg Tiernan és Conrad Vernon hozta össze, és olyan hangokat találtak a szereplőknek, mint Oscar Isaac, Charlize Theron, Finn Wolfhard és Chlöe Grace Moretz.

Bár a produkció a nézők közt nem aratott osztatlan sikert – eme cikk írója is egy többnyire szórakoztató, de végtelenül felejthető filmnek tekinti, ellentétben mondjuk az 1991-es változattal –, a kasszáknál kifejezetten jól teljesített. A 24 millió dollárból készült film 30 millió dollárral nyitott, ezzel már első napján visszahozta a gyártási költségeit, összesen pedig 203 millió dollárt gyűjtött világszerte.

Nem is volt kérdés, hogy készül a folytatás, amely 2021 őszén érkezik alcímek nélkül, egyszerűen Addams Family 2-ként. A második részbe Tuernan és Vernon visszatér rendezni, melléjük csatlakozik az eddig vágóként dolgozó Kevin Pavlovic és a korábban vizuális effektekért felelős Laura Brousseau.

A történet sok más franchise-hoz hasonlóan a családi kirándulást veszi elő, ugyanis az Addams család feje, Gomez ezzel akarja szorosabbra fűzni a családtagok közti köteléket. Persze hűek maradnak az Addams névhez, így ez a vakáció nem feltétlen olyan lesz, mint ahogy azt az átlagember elképzelné.

Az új rész forgatókönyvét ezúttal Dan Hernandez és Benji Samit (Pokémon: Pikachu, a detektív) jegyzi. Az előző részből egyedül a Mopszli hangját adó Finn Wolfhard nem tér vissza, őt most Javon „Wanna” Walton (Eufória, Utópia) fogja megszólaltatni. Mindenki más a korábbi hangját kapja meg (Oscar Isaac, Charlize Theron, Chlöe Grace Moretz, Nick Kroll, Bette Midler), és még Snoop Dogg is visszatér a csupaszőr Tag hangjaként. Hozzájuk csatlakozik újként Bill Hader (Agymanók, Kész katasztrófa, Bob burgerfalodája) és Wallace Shawn (Rex a Toy Story-filmekből, A hihetetlen család, A herceg menyasszonya).

Az Addams Family 2 premierje az Egyesült Államokban október 1-jén, Magyarországon 7-én lesz.
Tags: , ,
You might also like:
Like this article? Share with your friends!

Read also:

Menü