patema inverted

Patema Inverted: egész estés animéhez készült szinkron

AnimeElsődleges

A Beastars című animesorozat fandubja után ismét animét, ezúttal egy filmet szinkronizált le a YinSasin. Ez a 2013-as Patema Inverted (japán címén Sakasama no Patema), amelynek a premierje március 28-án, vasárnap este lesz.

Az inverted szó azt jelenti, hogy megfordított, átfordított, ami a történetből következik. 2067-ben tudósok megpróbálkoztak azzal, hogy a Föld gravitációjából energiát hasznosítsanak, de a kísérlet kudarcot vallott, a gravitáció hatása pedig megcserélődött, emiatt majdnem minden és mindennki elkezdett elszállni a földtől. Évekkel később Patema, egy földalatti társadalom tagja, úgy dönt, hogy felfedezi a különböző járatokat, ám egy nap a védőfalon túlon találja magát. Itt Age rátalál, megismerik egymás világait, de Patema hamarosan fogságba kerül. Age és Porta mindent megtesznek, hogy kiszabadítsák őt. Persze a történet során kiderül az igazság és az, hogy a világoknak együtt kell működniük.

A számos sorozatszinkron után ez a YinSasin első filmszinkronja. „Amióta elkezdtünk komolyabb szinten foglalkozni a szinkronizálással, folyton újabb és újabb kihívásokat keresünk. Most jött el a pillanat, hogy ilyen projektbe is belemerjünk vágni. Eddig úgy éreztük, hogy az anime műfaja túl nagy falat lenne a számunkra, de amióta a Beastars első évadjában kipróbáltuk magunkat, bátrabban vágtunk bele ebbe a szinkronba is” – mondták a Toonsphere-nek.

Állításuk szerint ezt a stáb mérete tette lehetővé, ennek köszönhetően már van annyi különböző szinkronhangjuk, hogy nem okozott nagyobb gondot kiválogatni a megfelelő hangokat a szereplők számára. Hivatásos szinkronhangok is megszólalnak a filmben, emellett ez az első projektjük, amelyhez szinkronstúdióban is vettek fel anyagot. A Patema Inverteddel szerencséjük is volt, mert megkapták a nemzetközi hangsávot, így nem nekik kellett előállítani a háttérzörejeket.

„Szerencsésnek érzem magam, hogy rendezhettem a szinkronhangokat, az amatőröktől kezdve a hivatalosakig. Ismét rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk, és büszke vagyok, ha arra gondolok, milyen összetartó és jó közösséget tudtunk kiépíteni közel egy év alatt. Ez a projekt sem készülhetett volna el az ő odaadásuk és a magyar szinkron iránti szeretetük nélkül. A két hónap alatt elkészült szinkron költségét a szuper Patreon-támogatóink adományaiból finanszíroztunk”

– árulta el a szinkronrendező.

patema inverted

A Patema Inverted premierje március 28-án 18:00-kor lesz a YinSasin YouTube-csatornáján, ahová kikerül a teljes film linkje.
Tags: , , , ,
You might also like:
Like this article? Share with your friends!

Read also:

Menü