tűzgyűrű

Képeken a Netflixre érkező Tűzgyűrű-anime

AnimeElsődleges

A streamingszolgáltatóra érkezik a Legendary Pictures óriásrobotos-szörnyes filmjéhez készülő anime, amelyhez a hivatalos cím mellett az első két kép is megérkezett.

2013-ban mutatta be a Legendary Pictures és a Warner Bros. a Tűzgyűrű című filmet, amelyet az Oscar-díjas Guillermo del Toro (Penge 2, A faun labirintusa, Pokolfajzat) rendezett.

A történetben a Földet egy portálon keresztül elárasztják más világból érkezett szörnyek, a kaidzsúk. Azért, hogy megállítsák őket, a világ kormányai összefogva megalkották a jaegereket, az egyenként két pilóta által irányította óriásrobotokat, miközben az agyuk összekapcsolódik.

A kritikusok szerették a filmet, azonban az Egyesült Államokban elhasalt a kasszáknál, a 190 millió dolláros költségvetésből mindössze 109 milliót hozott vissza. Nemzetközileg azonban nagy sikert aratott, világszinten összesen 411 milliót kalapált össze, így végül 2018-ban kapott egy folytatást is Lázadás alcímmel. Ez azonban még rosszabbul teljesített: 150 milliós büdzsére 59 milliót hozott vissza az Egyesült Államokban (ezt nemzetközileg felvitte 290 millióra), és már a kritikusok és a nézők tetszését se nagyon nyerte el.

Ez azonban nem állítja meg a készítőket abban, hogy tovább építsék az univerzumot, ugyanis a második rész megjelenésekor bejelentették, hogy animét is készítenek a Netflixszel együttműködve. Most kiderült, hogy a sorozat Pacific Rim: The Black címen kerül bemutatásra, a cselekmény pedig az első és a második film között játszódik. Ebben egy tinédzser fiú, Taylor és húga, Hayler egy lepusztult jaegerrel indulnak útnak az kaidzsúk által elárasztott Ausztráliában, hogy megtalálják a szüleiket.

A sorozat írói Greg Johnson és Craig Kyle, akik olyan Marveles produkciókon dolgoztak eddig, mint az X-Men: Evolúció, az X-Men: Az újrakezdés és Az Újvilág Bosszúangyalai. Az animációért a tokiói Polygon Pictures felel, akiknek a szintén a Netflixre készült Transformers: Háború Kibertron bolygójáért trilógiát köszönhetjük, de dolgoztak már több Godzilla-animén is.

A Pacific Rim: The Black premierje valamikor 2021-ben várható, a Netflix pedig vélhetően elégedett vele, ugyanis rögtön két évadot is berendeltek a sorozatból.

(Movieweb)

Tags: , ,
You might also like:
Like this article? Share with your friends!

Read also:

Menü