animánia

Jurassic Park-os előzetesen az új Animánia

Elsődleges

Két évtized után végre visszatér az egykori Fox Kids kultikus sorozata. A Spielberg közreműködésével készült Animánia előzetesében egy másik Spielberg-produkció szereplői is feltűnnek.

Már 25 éve annak, hogy 1993 szeptemberében berobbant az amerikai Fox Kids csatornán a két Warner fivér és a kis Warner hugi animációs sorozata, az Animánia, amelyet itthon először az HBO mutatott be. A Tom Ruegger és Stephen Spielberg által készített sorozatban Yakko, Wakko és Dot keverednek különböző kalandokba, miközben áttörik a negyedik falat, parodizálnak és probálnak minél több olyan felnőtt poént elsütni, ami még átmegy a cenzúrán.

A sorozat Spielberg két másik hasonló rajzfilmsorozatához, a Pöttöm kalandokhoz és a Freekazoid!-hoz hasonlóan hatalmas népszerűségre tett szert, összesen 99 részt és egy filmet is megélve, mielőtt 1999-ben véget ért volna.

2017-ben aztán felmerült a lehetősége annak, hogy újra visszatérjen a sorozat, egy évre rá pedig bejelentették, hogy az amerikai Hulu szolgátatóra tér vissza az Animánia. Kezdetben persze sok rajongó jelezte aggályait, hogy olyan alkotás születik ebből, mint a 2016-os Pindúr pandúrok-reboot vagy a Tini titánok, harcra fel!, de aztán kiderült, hogy mind Spielberg, mind az eredeti hangok (Rob Paulsen, Jess Harnell és Tress MacNeiller) visszatérnek. Ráadásul a sorozat egyik kedvenc szegmense, a világuralomra törő egérpárosról szóló Bunkó és a Vész is visszatér, szintén az eredeti szinkronhagokkal (Paulsen, Maurice LeMarche).

Korábban már kiadtak egy kulisszák mögé betekintő rövid videót, azonban most egy teljesen animált klip érkezett a sorozathoz. Ebben Spielberg másik kultikus projektjének, a Jurassic Parknak a szereplői bukkannak fel, akik ezúttal dinók helyett a főszereplőkkel találkoznak. Alan Grantéket Hammond helyett maga Spielberg kalauzolja, aki ismét megerősíti, hogy a produkció az eredeti sorozathoz hűen tér vissza.

Az új Animánia premierje november 20-án lesz a Hulu streamingszolgáltatón.
Tags: ,
You might also like:
Like this article? Share with your friends!

Read also:

Menü