disney stúdió

Elfeledett rajzfilmötletek 11: elkaszált Disney-sorozatok

Elsődleges

Cikksorozatunk korábbi részeiben már végigvettünk párat az egeres cég elvetett rajzfilmjeiből és folytatásaiból, ezúttal viszont a stúdió megvalósulatlan sorozatötleteiből szemezgetünk. Ezek között akad mozifilmadaptáció és eredeti ötlet is.

Kismacskák a nagyképernyőn

Korábban már volt szó az 1970-es Macskarisztokraták folytatásáról, amelyben a főszereplők európai hajókörútra mentek volna. Ennek a premierje 2008-ra volt bejelentve. A 2000-es évek elején viszont nem csupán filmmel, hanem sorozattal is tervezték bővíteni a franchise-t, ez utóbbi a három kölyökcica – Toulouse, Berlioz és Marie – kalandjait mutatta volna be. A sztoriban szerepet kapott volna egy negyedik macska Delancey néven, illetve a „The Street Cats” nevű banda is felbukkant volna. A sorozat modernizálta volna a szereplőket, akik ehhez mérten új dizájnt is kaptak, amelyet Glen Hanson (Babar, Beetlejuice, Monster High) alkotott meg.

A sorozat eredetileg 2002-ben jelent volna meg, ám 2001-ben leállították a készítését. 2003-ban újra nekikezdtek a fejlesztésének, a tervek szerint TV-Y korhatár-besorolással indult volna 2006-07-ben, de a Pixar felvásárlásakor végleg elkaszálták az ötletet. Hanson pár vázlatát nyilvánosságra hozta, ezek itt láthatók.

Nickelodeonos alkotó próbálkozása

A kaszált projektek közt olyan eredeti ötletek is akadnak, mint a stúdió által 2010-ben felkapott Carmen Got Expelled. Ennek készítője A tigris című Nickelodeon-sorozatot és Az élet könyve című filmet is jegyző Jorge R. Gutiérrez, valamint felesége és A tigris társalkotója, Sandra Equihua. Elkészült a pilot epizód összefüggő animációjú intróval és színes animatic-kel, azonban a Disney nem rendelte be belőle a sorozatot. Gutiérrez viszont még ugyanezen évben hivatalosan közzétette a bevezető részt a Vimeón, így az bárki számára megtekinthető lett.

A történet egy Carmen nevű lányról szól, akit már minden létező iskolából kicsaptak, míg végül egy Báró nevű karakter veszi magához a magánsulijába. Erről a helyről immár igyekszik nem kirúgatni magát, amit kifejezetten nehezít az igazgatónő, Gnarly és annak unokahúga, Yvonne. A pilotban a főszereplő hangját Grey Griffin adja, mellette pedig olyan más ismertebb szinkronhangok is felbukkannak, mint Tara Strong, Jeff Bennett vagy Dee Bradley Baker.

Pepe, a béka …akarjuk mondani, bika

De nem a Carmen Got Expelled volt Gutiérrez és Equihua első elkaszált Disney-s sorozatötlete. Már 2002-ben is felkapta az egyik ötletüket a stúdió, ez volt a Pepe the Bull, amely a Carmenhez hasonló utat járta be: elkészült a bevezető része, de a Disney végül kaszálta. A 2010-es sorozattal ellentétben viszont a Pepe the Bull pilotja teljes egészében animációs.

A történet a címszereplő bika és családja kalandjait mutatta volna be, az ő hangját Carlos Alazraqui (a Tündéri keresztszülők Mr. Crockerje), a női karakterekét pedig Candi Milo (W.I.T.C.H., Az életem tinirobotként, Fosterék háza képzeletbeli barátoknak) szólaltatta meg, míg a főszereplő nagyapjának maga Gutiérrez volt a hangja. A készítő ezt a pilotot is nyilvánosan tette közzé.

Filmként bemutatott sorozatötletek

Akad az elkaszált projektek közt három olyan sorozat, amelynek néhány része elkészült és filmmé összevágva, házimozis forgalmazásban jelent meg. Ez a három film a Cinderella Stories-ból lett Hamupipőke 2: Az álmok valóra válnak, a Team Atlantisból lett Atlantisz 2: Milo visszatér és A szépség és a szörnyeteg 3: Belle bűvös világa.

Az előbbi kettőhöz viszont kiszivárgott további egy-egy olyan epizód, amelynek a vázlatai megmaradtak, de végül nem készültek el. A Hamupipőkés rész egy fesztiválról szólt volna, az epizódról Marty Warner és Lenord Robinson képes forgatókönyvei kerültek nyilvánosságra, ezek itt tekinthetőek meg.

Az atlantiszos rész viszont crossover lett volna egy másik, kultikus Disney-sorozatattal, az itthon be nem mutatott Gargoyles-szal. Az epizódban a csapatnak szembe kellett volna szállnia a másik sorozat főgonoszával, Demónával (akinek a hangját a sorozathoz hasonlóan Marina Sirtis adta volna), ebben pedig egy FIona Canmore nevű vadász (őt a Gargoyles-ban is játszó Sheena Easton szólaltatta volna meg) sietett volna a segítségükre. Az epizód forgatókönyvét a Gargoyles alkotója, Greg Wisman írta, aki egy időben gondolkodott a történet képregényként való megvalósításán, akár az Atlantisz szereplőinek kihagyásával is.

Csillagok paródiája

A cikk végére hagytunk egy elkaszált animációs sorozatot a messzi-messzi galaxisból is, ez a Star Wars Detours. Paródiasorozat lett volna az eredeti és az előzménytrilógia között, a szériát megalkotó George Lucas mellett pedig a Robot Chichen alkotói, Seth Green és Matthew Senreich is részt vettek a készítésben. A sorozatot a 2012-es Star Wars Celebrationön jelentették be, 2013-ban pedig Green bejelentette, hogy 32 epizód el is készült, valamint további 62 rész forgatókönyvét írták meg.

A filmbeli visszatérő szereplők (Ahmed Best – Jar Jar, Anthony Daniels – C-3PO, Billy Dee Williams – Lando) mellett Dee Bradley Baker lett volna Jabba, Todd Grimes lett volna Chewbacca, Abraham Benrubi Darth Vader, Cartherine Taber Leia (egyébként ő szólaltatta meg az animációs sorozatokban Padmét is) Tom Kane pedig Yoda. Darth Sidioust nem más szólaltatta volna meg, mint a Family Guy alkotója, Seth MacFarlane

A sorozat fejlesztése eleinte azután is folytatódott, hogy a Disney felvásárolta a Lucasfilmet, azonban 2015-ben a szinkronstáb részét képző Felicia Day a YouTube-csatornáján jelentette be egy élő videóban, hogy elkaszálták a sorozatot. Tavaly azonban a Lucasfilm újra levédette a sorozat nevét, ám arról nincs hír, hogy bármihez is kezdenének vele. A produkcióból fennmaradt egy beharangozó mellett pár rövid szösszenet, ezeket itt találjátok meg egy lejátszási listába gyűjtve.

(Disney Wiki, Jim Hill Media, Wikipédia)

Tags: , , , , ,
You might also like:
Like this article? Share with your friends!

Read also:

Menü