elhunyt

Őket vesztettük el 2018-ban: rajzfilmkészítők és hangok

Elsődleges

Elhunyt Spongyabob alkotója, Homer Simpson magyar hangja, a Pixar névtelen hőse, Pingu megálmodója és a Marvel-képregények atyja. Róluk külön cikkben is beszámoltunk, azonban kevésbé ismert animációsok is távoztak az élők sorából. Most felelevenítjük, kiktől kellett idén búcsút vennünk. Nyugodjanak békében.

Rumen Petkov © CNBGfans
Rumen Petkov (1948–2018)

Bolgár rajzfilmrendező, aki a Boci és Pipi, a Dexter laboratóriuma és a Johnny Bravo című Cartoon Network-sorozatok mellett a bolgár Csoko és Bokón dolgozott.

© Charles Sykes/Invision/AP

Stephen Hillenburg (1961–2018)

A tengerbiológusból lett rajzfilmrendező, Stephen Hillenburg részt vett a Nickelodeon Rocko című rajzfilmsorozatának készítésében, önálló alkotása pedig a csatorna későbbi zászlóshajója, a Spongyabob Kockanadrág. Hosszabb kihagyás után a második mozifilmre tért vissza íróként. Nemrég petíció indult, hogy az alkotónak ekészüljön a címlapképen látható, a sorozatból más szöveggel ismert #1 szobor.

Székhelyi József © Ripost/Markovics Tamás, szerk.

Székhelyi József (1946–2018)

A magyar Homer Simpson, Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész, aki időnként szinkronizált is. A Simpson család feje mellett ő adta Cipúr hangját a Vili, a verébből, Mművészet Györgyét az Oligarchiából, valamint Zéróét Az erdő kapitányából. Halála után Háda János fogja helyettesíteni a FOX sorozatában.

Stan Lee

Stan Lee (1922–2018)

Író, szerkesztő és a Marvel Comics elnöke volt. A Pókember, a Vasember és számos más legendás képregényszuperhős alkotóját a Marvel atyjaként is emlegetik, nem véletlenül: az 1960-as években a Marvelnél forradalmasította a képregényműfajt és ezen keresztül az amerikai popkultúrát azzal, hogy olyan hősöket alkotott, akikkel könnyebb azonosulni.

© Deborah Coleman/Pixar

Bud Luckey (1934–2018)

„Az animáció névtelen hőseként” emlegették. A Toy Story-filmek animátoraként, valamint A Hihetetlen család és a 2011-es Micimackó-film szinkronhangjaként ismert Luckey legismertebb munkája Woody seriff megalkotása.

Tony Wolf (1930–2018)

Antonio Lupatelli olasz könyvillusztrátor és író, közismert írói álnevén Tony Wolf számos mesekönyv, köztük a Mesél az erdő-sorozat és a Pingu-könyvek megalkotója. Az ötvenes években kezdte pályafutását.

Takahata Iszao (1935–2018)

A világhírű japán animációstúdió, a Ghibli társalapítója, Mijazaki Hajao barátja. Nevéhez fűződnek többek között olyan jelentős animációs filmek, mint a Szentjánosbogarak sírja, a Yesterday – Vissza a gyerekkorba, a Pom Poko – A tanukik birodalma vagy A Yamada család.

Szokolay Ottó (1937–2018)

Jászai Mari-díjas színművész, A kőszívű ember fiai című filmből vagy a Szomszédok sorozatból lehet ismerős. Szinkronszerepeket vállalt, ő Anton Ego hangja a L’ecsó című animációs filmben.

Tahi Tóth László (1944–2018)

Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, aki több magyar rajzfilmben szerepelt mellékszereplőkként, például a Kérem a következőt!, a Kukori és Kotkoda, a Vízipók-csodapók és a Vakáción a Mézga család című sorozatokban, emellett ő Shifu mester, a Kung Fu Panda szereplőjének hangja.

Will Vinton (1947–2018)

A Will Vinton Studios alapítója, amely később Laika néven folytatta. Ő volt a Vadkaland vezető producere,

Børge Ring (1921–2018)

Dán animátor, néhány azokból a filmekből, amelyeknél közreműködött: Négy dínó New YorkbanA titkos fegyverA Rózsaszín Párduc átkaA kis manók furulyájaLucky Luke: A Daltonok szökésben és számos Asterix-film.

Fred Crippen (1928–2018)

Számos animációs sorozaton dolgozott, ilyen például az 1997-es Sötét zsarukA szellemirtók újabb kalandjai, a Sabrina: a rajzfilmsorozat vagy a Tini nindzsa teknőcök.

Pablo Ferro (1935–2018)

Az 1959-es Test Dive Buddies című rövidfilm animációs rendezője.

Adam Burke (1971–2018)

Rengeteg Pixar-filmen dolgozott animátorként, ebbe a körbe beletartozik A Hihetetlen család 1–2, a Verdák 1–2, a L’ecsó, a Wall-E vagy a Fel!.

(képek: CNBGfans, Charles Sykes/Invision/AP, Ripost/Markovics Tamás, Deborah Coleman/Pixar)

Tags: , , ,
You might also like:
Like this article? Share with your friends!

Read also:

Menü