Anilogue © Toonsphere

Anilogue: magyar koprodukciót és olasz rövidfilmet díjaztak

Elsődleges

Martina Scarpelli olasz rendezőnő Egg (Tojás) című, dán produkcióban készült alkotása nyerte a 16. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál rövidfilmes versenyének fődíját, amelyet a Cartoon Network ajánlott fel. Az egész estés filmek mezőnyében a Még egy nap élet (Another Day of Life) című lengyel–spanyol–német–belga–magyar koprodukcióval készült alkotás kapta a díjat a szombat este az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezett díjátadón.

A rövidfilmes mezőny zsűrije – Ambrus Ferenc producer, a Puppetworks Stúdió vezetője, valamint Pedro Rivero spanyol és Drasko Ivezic horvát animációs filmes – szerint Martina Scarpelli kétdimenziós animációs filmjében, amely egy anorexiás nő szubjektív világát mutatja be, „hipnotikus módon, hibátlan narrációval és minimalista, tökéletes eszközökkel fejezte ki magát, amivel egészen új élményt nyújt”.

Liszka Tamás fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: a zsűri különösen azt értékelte a rendező munkájában, hogy az ábrázolt témát mindenki számára átélhetővé tette. Mint hozzátette: az Anilogue filmfesztiválon hagyományosan a rövidfilmes verseny győztese kap pénzjutalmat, 2000 eurót (hozzávetőleg 650 ezer forintot), amely lehetővé teszi egy következő filmterv elindítását. Ezt idén a Cartoon Network ajánlotta fel. A csatorna magyarországi PR- és marketingigazgatója, Kiss Ágnes a díjjal kapcsolatban azt mondta, szeretnék elmosni a kereskedelmi animációk és a művészi igényű alkotások közötti éles határt. Az Anilogue-gal való együttműködési lehetőséget megtiszteltetésnek nevezte.

A zsűri különdíjjal jutalmazta Hegyi Olivér Take Me Please című MOME-n készült diplomafilmjét, a portugál David Doutel és Vasco Sá Auguro (Ómen) című filmjét és a horvát Igor Grubić How Steel Was Tempered (Hogyan edzették az acélt) című alkotását.

Another Day of Life Anilogue © Toonsphere

Egész estés animációk

Az egész estés animációk kategóriájában a zsűri – Kiss Melinda, a Metropolitan Egyetem Animáció és Média Tanszékének vezetője, Piotr Kardas lengyel fesztiváligazgató és Veljko Popović horvát rendező – öt versenyfilm közül válogatott. Döntésük alapján a lengyel–spanyol–német–belga–magyar koprodukcióval született Még egy nap élet nyert. A film a polgárháború szélén álló Angolában játszódik 1975-ben, egy veterán újságíró, Kapuściński szemszögéből látjuk, hogyan áll feje tetejére a világ.

Ebben a kategóriában a különdíjat Denis Do francia–luxemburgi–belga koprodukciós Funan című munkája kapta, amely Kambodzsában játszódik 1975-ben, a vörös khmer mozgalom idején. A fesztivál közönségdíját Lucrèce Andreae Grandpa Walrus című 15 perces animációja kapta.

Adria hullámai

Az idei mustra külön figyelmet szentelt Adria hullámai címmel három ország animációs válogatásának: horvát, szlovén és olasz filmeknek. „A horvát és szlovén válogatásban megmutatkozik a mediterrán életöröm, olyan országokról beszélünk, ahol a nagyik teraszán narancs lóg, közben meg azért ott a panelházas, vasfüggönyös kelet-európai múlt. Ennek kettőssége az animációkban a mai napig érzékelhető, és izgalmas módon jelenik meg történetekben és a látványban is. Az olasz válogatásban is egy csomó izgalmas vizuális kísérlet kapott helyet, ami teljesen új arcát mutatja meg Olaszországnak. Az animáció nagyon sokszor segít belelátni a dolgok mélyébe, úgy bemutatni, ahogy azok látják, akik át is élik” – fejtette ki Liszka Tamás.

Merre tovább, Anilogue?

„Természetessé vált, hogy az animáció önálló művészeti ág, sajátos nyelvvel, hihetetlen izgalmas megjelenési formákkal. A közönség szeretete azt mutatja, hogy teljesen elfogadták. Rengeteg olyan élményünk volt az előkészítés során is, amit mindenképpen meg akartunk osztani a közönséggel, igazából ez működteti a fesztivált, meg akartuk mutatni, hogy milyen kincseket találtunk” – mondta el Liszka Tamás a 16 éves animációs seregszemléről.

„Legnagyobb ambíciónk, hogy jövőre is meg tudjuk csinálni. Minden évben nagy izgalom, hogy van-e elég barátja, támogatója ennek a műfajnak. Eddig a csodával határos módon mindig összejött, minden évben meglepődünk, hogy hány animációrajongó van a különböző kulturális intézetekben, támogatási szervezeteknél, akiket nagyon érdekel ez a műfaj, és örülnek, hogy ezeket a filmeket összegyűjtjük és elhozzuk Budapestre”. A szervezők a későbbiekben szeretnék, ha a nagyobb vidéki városokra is ki tudnák terjeszteni a fesztivált – fűzte hozzá az igazgató.

A nyertes kisfilmek vasárnap, december 2-án 16 órakor a Három Hollóban megtekinthetők, estig pedig még a fesztivál több helyszínén számos vetítés várja a rajzfilmek iránt érdeklődő közönséget.

(részben: MTI)

Tags: , , , ,
You might also like:
Like this article? Share with your friends!

Read also:

Menü