Asterix és Obelix A varázslat titka

Szinkronos előzetesen az új Asterix-film, A varázsital titka

Elsődleges

Januárban hazánkban is visszatér a két gall hős, Asterix és Obelix, hogy egy újabb kalandban lássák el a rómaiak baját. A varázsital titka szinkronos előzetest kapott.

Jövőre lesz 60 éve, hogy René Goscinny és Albert Uderzo megjelentették az Asterix, a gall című képregényt, amely elindította a címszereplő hős karrierjét. A történetben a Római Birodalom által uralt Galliába nyerünk bepillantást, ahol csupán egy falucska akad, amit Julius Caesar és csapatai sehogy se bírnak bevenni, hála a falu druidája, Getafix által készített varázsfőzetnek. Ennek a falunak a hőse Asterix, aki varázsitallal teli flaskájával és hű barátjával, a nagytermetű Obelixszel keveredik különböző kalandokba. A duó már több élőszereplős és animációs filmet is megélt, a legutóbbi a 2014-ben megjelent Asterix: Az istenek otthona volt, ám januárban ismét belecsöppenhetünk az egyik kalandjukba.

A történet szerint Getafix alapanyagszerzés közben balesetet szenved, emiatt úgy érzi, eljárt már felette az idő. Úgy dönt, hogy utódot keres, akinek továbbadhatja a varázsital készítésének titkát. A kutatáson Asterix és Obelix is elkíséri, ám a rómaiak is ki akarják használni a helyzetet a varázsfőzet receptjének megszerzéséhez. A filmet a már Az istenek otthonát is készítő Alexandre Astier és Louis Clichy készíti Astier forgatókönyvéből, az eredeti szinkronban pedig Asterixet ismét Christian Clavier, míg Obelixet Guillaume Briat szólaltatja meg.

Az Asterix: A varázsital titka Franciaországban 2018. december 5-én, Magyarországon pedig 2019. január 3-án kerül a mozikba.

További előzetesekért iratkozzatok fel a CRT Magyarország csatornájára!

Tags: ,
You might also like:
Like this article? Share with your friends!

Read also:

Menü