Utolsó vacsora

Az államfő láthatta először az Utolsó vacsora c. új animációt

Elsődleges

Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczeg Anita is részt vett Rofusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező Utolsó vacsora című legújabb animációjának szerdai zárt körű bemutatóján, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában.

A vetítésen a köztársasági elnökön és feleségén kívül részt vett mások mellett Vashegyi György, az MMA elnöke; Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára és Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke és Rofusz Ferenc több alkotótársa is. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy ilyen közönség előtt mutathatom be a filmet – hangsúlyozta a rendező, aki idén ötven éve kezdte meg pályafutását a Pannónia Filmstúdiónál.

Legújabb munkájáról szólva elmondta: a film ötletét 40 évvel ezelőtt adta be a Pannónia Filmstúdióhoz, de akkor a vallási téma miatt nem készülhetett el. Kiemelte: a Magyar Média Mecenatúra támogatásával elkészült filmen az eredeti tervekhez képest semmit nem változtattak, „minden kockája ugyanaz, mint amit 40 évvel ezelőtt storyboardként beadtam” – fejtette ki. Bár a koncepció az eredeti, a film 21. századi technológiákkal, így 3D animációval készült, a 8 ezer rajzot digitálisan készítették és színezték. A film egyik célja, hogy Leonardo da Vinci freskójának kritikus állapotára hívja fel a figyelmet.

Bár régóta dédelgette az elkészítését, az alkotó megjegyezte: „40 évvel ezelőtt elbuktunk volna ezzel a filmmel, mert képtelenség lett volna ilyen színvonalon megvalósítani”.

Az Utolsó vacsora előtt levetítették a rendező 1981-ben Oscar-díjat nyert Légy című animációját, a Holtpont című kisfilmjét, a Gravitáció című alkotását és a Ticket című, számos díjjal kitüntetett filmjét is.

FRISSÍTÉS: Várhatóan karácsony körül mutatják be a Duna tévécsatornán.

(MTI)

Tags: ,
You might also like:
Like this article? Share with your friends!

Read also:

Menü