Star Wars: A klónok háborúja

SDCC 2018: Folytatódik a Star Wars: A klónok háborúja #CloneWarsSaved

Elsődleges

Július 19-én kezdetét vette az egyik legismertebb képregényes rendezvény, a San Diego Comic-Con, ahol számos stúdió és televízióadó képviselteti magát műsoraival. Nincs ez másként a Csillagok háborúja stúdiójával, a Lucasfilmmel se, amely teljesen váratlanul jelentette be, hogy a már öt éve elkaszált Star Wars: A klónok háborúja animációs sorozat végre megkapja méltó lezárását.

2008. szeptember 12. – ekkor került a hazai mozikba a Star Wars: A klónok háborúja című film, amely nyomán elindult a Cartoon Network azonos című sorozata, amelynek a készítésében maga George Lucas is részt vett. A sorozat nagy sikernek örvendett, de aztán a Disney felvásárolta a Lucasfilmet, ami miatt 2013-ban, öt évad után elkaszálták a sorozatot, bár még 2014-ben elkészíthettek egy 13 részes, befejezésnek szánt 6. évadot, amely már a Netflixre (itthon a Sony-csatornákra) érkezett meg. Most azonban úgy tűnik, hogy mégis méltó lezárást kaphat a sorozat.

Az idei Comic-Conon a készítők tartottak egy panelbeszélgetést a sorozat 10. évfordulója alkalmából, ahol tisztelegni szerettek volna a produkció előtt. Csakhogy szerencsénkre nem csupán ezt tették, hanem leadtak egy előzetest is, amely szerint a sorozat visszatér egy hetedik és egyben utolsó évadra. A 12 részes lezárásban – amelyhez a fentebb látható poszter érkezett – visszatérnek a jól ismert szereplők (köztük természetesen Anakin és Obi-Wan, valamint a jeditanonc Ashoka), a történet pedig a tervek szerint végre összeköti a sorozatot A Sith-ek bosszújával.

A Star Wars: A klónok háborúja utolsó évada már a Disney saját steamingszolgáltatására fog felkerülni, ez valamikor a közeljövőben indul el.

FRISSÍTÉS: a hivatalos előzetes:

Tags: , , , ,
You might also like:
Like this article? Share with your friends!

Read also:

Menü