10 évad után véget ér a Kalandra fel!, de mégis folytatódik

ElsődlegesKépregény

2010-ben indult útjára az a rajzfilmsorozat, amely óriási hatást gyakorolt az amerikai animációra és hosszú évekre meghatározta a Cartoon Networköt. Ez a Kalandra fel! (Adventure Time), amelynek utolsó epizódjait 2018. szeptember 3-án mutatja be a csatorna. A Comic-Conon kiadták a finálé előzetesét, emellett kiderült, hogy mégsem lesz teljesen vége a sorozatnak.

The Ultimate Adventure, azaz A végső kaland címen fut a sorozatzáró epizódok előzetese. A 10. évadban kezdett kibontakozni az ellentét Buborék hercegnő és nagybátyja, Nyúlánk bácsi között. Ezeket az epizódokat már a magyar Cartoon Network is bemutatta, így már szinkronnal is be lehet őket pótolni a fináléig, amelyben az említett nézeteltérés háborúig fajul. A trailer felelevenít néhány emlékezetes pillanatot az első évadokból. Ezeken keresztül jól megfigyelhető, hogyan változott az amerikai Baráth István, vagyis Jeremy Shada, Finn hangja.

Az előzetes mellett egy rövid részletet is kiadtak az utolsó epizódokból, amelyek Magyarországra is megérkeznek még idén. Az augusztus elején érkező Minecraft-különkiadást is érdemes lesz elcsípni.

San Diegóban az is kiderült, hogy a KaBoom! a Túl a kerítésenhez és a Parkműsorhoz hasonlóan a Kalandra fel!-t is folytatja, képregényben. Ehhez meg is érkezett az első borító.

Tags: , ,
You might also like:
Like this article? Share with your friends!

Read also:

Menü