Alice Csodaországban

Sztereotípiák vizuális megjelenése az Alice Csodaországban-filmekben

Elsődleges

Míg az animációs Disney-filmekben élesen elválasztható egymástól a jó és a gonosz, az élőszereplős feldolgozásokban sokszor elmosódnak a határok. Lehet, hogy a gonosz szereplő nem is olyan aljas, ha az ő szemszögéből nézzük a történetet. Ez a Sztereotípiák vizuális megjelenítése Disney-mesékben című dolgozat következő része. A bevezetés és a dolgozat háttere a cikksorozat első részében olvasható.

A Disney Lewis Carroll Alice Csodaországban című könyvéből 1951-ben animációs, 2010-ben élőszereplős filmet készített. A történet szerint Alice egy nyulat kerget egy üreg mélyéig, amelyen keresztül belép Csodaországba. Ott aztán számos furcsa helyen megfordul és jó pár bolond szereplővel találkozik, mire felébred és rájön, hogy csak álom volt az egész.

A rajzfilmben egy dacos, olykor elveszett Alice jelenik meg, ami rájátszik a gyerekekkel kapcsolatos sztereotípiákra, hiszen itt csak 12 éves. Az élőszereplős filmben Alice nyolc évvel idősebb, emiatt bátrabban viselkedik. Az új filmben például a bolond Kalapos átsétál az asztalon, Alice mégis vele tart, nem menekül el, bár egy kis félelem van benne. A gyermek Alice nem mert volna odamenni az élőszereplős filmben megjelenített Kalaposhoz. A két film között eltelt ötvenkilenc év szerepet játszhat abban, hogy Alice kevésbé jeleníti meg a gyermeki, női sztereotípiákat.
A Szív királynő a hisztis, akaratos nő szerepét tölti be, akinek férje, a Szív király a rajzfilmben tipikus papucsférj. Ez nemcsak viselkedésében, hanem vizuálisan is megjelenik: jóval alacsonyabb a nejénél, ezzel kihangsúlyozva alárendeltségét.

A bolond Kalapost szintén érdemes sztereotípiák szempontjából vizsgálni. A rajzfilmben egyértelműen hű nevéhez: „nemszületésnapot” ünnepel, három kalapot hord matrjoskababa-szerűen egymásba ágyazva és mozgáskultúrája is elmebajról árulkodik. Az élőszereplős változatban is őrült, de itt már nem olyan feltűnően. Fel is merül a kérdés, hogy valójában nem is bolond, sőt, nagyon is nagy tudású. A Kalapos hozzáállása is változott: a rajzfilmbéli Alice-t először elutasítóan fogadja, az „élő” Alice-t pedig barátsággal, hiszen várta az érkezését.

A díszletet vizsgálva egyből szembeötlik, hogy amíg a rajzfilm egy valódi, színpompás csodaországba kalauzolja el a nézőt, az élőszereplős változat sokkal sötétebb, félelmetesebb világot tár elénk: elég csak a Kalapos teadélutánjára gondolni. A környezet barátságtalanabb: például az idilli, színes környezetben elhelyezkedő takaros ház helyett egy ködbe burkolózó, romos malom szürke „udvarán” teázgatnak. Emellett az egész benyomás is sötétebb: míg a rajzfilmben fütyülnek és táncolnak a teáskannák, Kalaposék pedig vidáman dalolnak; addig az élőszereplős filmben a kannák élettelenek és énekelés sincsen. Alice-nak könnyebb dolga van az animációs filmben, hiszen itt a Kalapossal és az őrült nyúllal egyező a mérete, míg az élőszereplős filmben össze van zsugorodva. Ez is erősít a félelmetességen. De említhetjük akár az új filmből kimaradt jelenetek egyikét: a virágok kórusa tarka és életvidám, érthető, hogy ezt kihagyták a borongósabb, élőszerelős változatból.

Összességében úgy tűnik, hiába biztosít az animációs megvalósítási forma több lehetőséget az alkotónak, az élőszereplős változatban jobban kiaknázták a lehetőségeket. Ebben bizonyára szerepet játszik az, hogy Tim Burton rendezte az új filmet.

A január 25-én megjelenő következő részben a Robin Hood-filmekről lesz szó.

Tags: ,
You might also like:
Like this article? Share with your friends!

Read also:

Menü